2013. szeptember 20., péntek

PsychArt24 – Festőmaraton a diszkrimináció ellen

A festőmaratonon 24 óra, 25 kiló festék, 60 festőállvány, 400 ecset várja az alkotni vágyókat. Az idei rendezvény központi témája: Emberi kapcsolatok. 

Immár negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 27-én a PsychArt24 művészeti maratont. A Magyarországon egyedülálló rendezvény 24 órájában hivatásos és amatőr, valamint mentális fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel küzdő (art brut) festők dolgoznak majd együtt, hogy bebizonyítsák: a művészet mindenkié. A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria közös festőmaratonját, a PsychArt24 elnevezésű rendezvényt először 2010-ben rendezték meg. A hazánkban egyedülálló kezdeményezés alapvető célja az, hogy a mentális és pszichiátriai betegséggel élő, art brut művészek önértékelését erősítse, és az ellenük irányuló diszkriminációt csökkentse – méghozzá a művészet közös nyelvének segítségével. „Az esemény különlegessége az is, hogy az art brut alkotók nemcsak mint művészek, hanem mint az esemény szervezői és lebonyolítói is részt vesznek a 24 órán át tartó művészeti kibontakozásban, hogy segítsék a művészek és a művészet barátainak munkáját. A rendezvényen a közönség megismerkedhet az art brut művészekkel, akik nem képzett alkotók, de képeiken keresztül mégis megmutatják, hogyan érzékelik a körülöttük lévő világot. A különböző mentális problémákkal küzdő alkotók mind a társadalom valamely hátrányos helyzetben lévő csoportjának tagjai, akik a művészeten keresztül szeretnének bemutatkozni és érvényesülni” – mondja dr. Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense, a Moravcsik Alapítvány Kuratórium elnöke, az esemény főszervezője.


A PsychArt24 eddigi 3 évének mérlege: 612 alkotó összesen 745 képek készített el a kezdeményezésen felbuzdulva, ami jól mutatja, hogy a művészet valóban képes összehozni az embereket. Az idei festőmaraton központi témája: az emberi kapcsolatok. A 24 óra alatt készült alkotások közül pedig a Budapest Art Brut Galéria Művészeti Tanácsa által legjobbnak ítélt képekből összeállított válogatást a Moravcsik Alapítvány által szervezett kiállításon láthatja majd a nagyközönség.


A negyedik művészeti maraton 2013. szeptember 27-én pénteken, a Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központ aulájában (IX. ker. Tűzoltó u 37-41.) a Kutatók Éjszakája programsorozat egyik nagyszabású rendezvényeként 12-kor veszi kezdetét, ahol egyszerre 60 alkotó dolgozhat a festőállványokon.