2016-ban is igazi világsztárokat hoz el Nekünk a Budapest Táncfesztivál szervező csapata!
Két nemzetközi produkció, két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadások is szerepelnek az új időpontban, február 24 és március 3. között megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztiválon.
Az idei fesztivál kiemelt vendége a francia kortárs táncélet egyik meghatározó alakja, Angelin Preljocaj társulata, a
francia Ballet Preljocaj, amelynek a Spectral Evidence című előadását
március 2-án és 3-án tekintheti meg a budapesti nézőközönség. A második
sztárvendég a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo, amely
február 24-én és 25-én áll színpadra a fesztivál részeként.
Emellett a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett, Góbi Rita és Duna Táncműhely valamint az Artus és a Közép Európa Táncszínház illetve az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata és a GG Tánc Eger produkciói szerepelnek fesztivál programjában. A Táncfesztivál kiegészítő programjaként tánc/színházi nevelési darabokat is bemutatnak, és Lakatos János nagy sikerű előadássorozatának következő részét, a Tánc és Kreativitást is láthatják nézők
A Budapest Táncszínház 2014-ben költözött ki a Várszínház épületéből, azóta alternatív helyszíneken láthatóak az előadások, idén a két fő helyszín a Müpa és a MOM Kulturális Központ lesznek.