A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzsikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muzsikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 11., csütörtök

A DÍVA - egy sikeres karrier és egy derékbadőlt magánélet

2012. február 11-én hotelszobája fürdőjében találták holtan a Dívát, már 4 éve.

Whitney Elizabeth Houston, a világ egyik legjobb hangú énekesnője, aki pályafutása alatt 415 alkalommal vehetett át díjat, keresztanyja Aretha Franklin énekesnő volt – mondhatjuk azt is ilyen génekkel nem nehéz magasra jutni!


Karrierjéből néhány érdekes momentumot, 1984-ben ahogy megjelent a zenei színtéren rögtön az R&B slágerlista Top 5-jébe került. Első önálló albuma 1985 februárjában jelent meg Whitney Houston címmel. Erről a lemezről az első átütő siker a You Give Good Love című szám lett, az R&B slágerlistán első helyes számaként debütált. A nyolcvanas években folyamatosan a csúcson volt, a 1992 –ben forgatták The Bodyguard című filmet, melynek főszerepét játszotta és betétdalait énekelte, amik a vártnál is nagyobb sikereket hozott neki, majd további filmszerepeket.


A kilencvenes években szerintem minden nő irigyelte nőiességét, sikereit, jó hangját, vezetés közben mi nők szerintem csak őt hallgattuk, és vele együtt énekeltük az I’m every Woman című számot. Futás közben a walkman-eken mindenki őt hallgatta körbe körbe a Margitszigeten. De aztán jöttek a rosszabbnál rosszabb hírek, férje Bobby Brown lehúzta őt a mélybe. Elkezdtük sajnálni és nem tudtuk elhinni, hogy az a nő, aki eddig úgy ragyogott, hogy lehet egyik percről a másikra önmaga árnyéka. A drogok, a boldogtalanság megkeserítették életét! Botrányos megnyilvánulásai, koncertjei hihetetlenek voltak, de megtörténtek! Összeszedte magát, újra forgatott egy filmet, és  visszatérő koncertkörutat tervezett!


A nagy visszatérés előtt történt valami, hiszen a kétezres évek botrányai és csendes elvonulása, a mélypont után újra élete teljében lévő nő, elment…. 2012. február 11-én.  Ő már örökre Díva és Ikon marad! Maradjon meg bennünk, úgy, mint a világ legjobb énekesnője a Guiness Rekordok könyve szerint Whitney Houston a valaha legtöbbet díjazott női előadóművész. Díjai közt szerepel 2 Emmy-díj, 6 Grammy- díj, 38 Billboard Music Awards, 22 American Music Awards. Albumjaiból több mint 170 millió fogyott világszerte.

My love is Your love - Whitney ...


2016. január 25., hétfő

Az utolsó búcsú

Celine Dion és René Angelil szerelme mesébe illő és mindent elsöprő. Az élet minden terültén kiegészítették egymást. Eljött a fájdalmas búcsú és Celine gyönyörűen, a rajongókkal együtt köszönt el szeretett férjétől.




De ne csak a fájdalom járjon át minket, mert ez a két ember együtt hatalmasat alkotott és biztos vagyok benne, hogy az énekesnő még sok hatalmas koncertet fog adni. Mint például ezt, nekem ez a személyes kedvencem. Ebben benne van minden, amitől Celine Dion, .... Celin Dion!




2016. január 20., szerda

Oprah Winfrey szültésnapi meglepetése

Ilyen meglepetést mi is szívesen bevállalnánk magunknak! Oprah Winfrey -nek nem akárki énekelte, hogy ő egyszerűen a legjobb! Tina Turner - Simpli the best című számát stílusosan John Travolta konferálta fel az ünnepeltnek, aki majd ki ugrott a bőréből.

2016. január 4., hétfő

Rácz Gergő - HA BEHUNYOD A SZEMED - LEMEZBEMUTATÓ EST

Rácz Gergő január 3-án tartotta lemezbemutató estéjét a MOM Kulturális Központban, ahol elsősorban új dalokat, de már ismert slágereket is meghallgathatott a közönség, aminek soraiban főszerkesztőnk Bata Móni is ott volt.

Rövid fényképes beszámolója a koncertről...
Rácz Gergő Fonogram-díjas zeneszerző magának és sok más zenész előadónak is számos slágert írt már - gitárművész, többszörös aranylemezes énekes. Ezen az estén három zenésztársával: Dajkai Krisztiánnal, Gatos Bálinttal és  Kaszás Péterrel és a tőle megszokott maximalizmussal szórakoztatta a nézőket. Imádtuk, imádta mindenki. A koncerten sok új dal, és már ismert slágerek is felcsendültek és meglepetésként Johnny K. Palmer is énekelt Gergővel közösen egy dalt. a legnagyobb örömet nekem is az okozta, hogy annyian voltunk, alig fértünk be a terembe. 
Gergővel beszélgettem a koncert után - "Óriási élmény volt ilyen nagyszerű közönségnek énekelni, a szeretet, ami körbe vett elmondhatatlan. Ennél jobb év kezdést el sem képzelhettem volna. "- mondta. 





2014. május 22., csütörtök

Jonah Bokaer: Other Myths

Jonah Bokaer: Other Myths
Jonah Bokaer nemzetközi hírű táncos-koreográfus Other Myths című előadásának bemutatására május 24-én kerül sor a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum május 8-án nyiló Hantai Simon kiállításának kísérőprogramjaként. A táncművészeti alkotás nemzetközi együttműködésben valósul meg, öt - horvát, osztrák, magyar, szlovén nemzetiségű - táncos segítségével. 

 Az előadás koncepciója
Jonah Bokaert a múzeumi környezetben való munkában az a kihívás foglalkoztatja leginkább, hogy a színházi tértől eltérően a vizuális térben egy másfajta, sokkal közvetlenebb kapcsolatra adódik lehetőség a táncos és a néző között. Az előadás viszonylagos lecsupaszítottsága és a minimális technikai apparátus újabb és újabb feladatok elé állítja az alkotót, egyszerre adva inspirációt és állítva korlátokat.

2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum felkérésére öt fiatal, különböző európai országokból érkező táncossal közösen készíti Jonah Bokaer a Ludwig Múzeum tereire megálmodott produkcióját. Ezen öt előadó között van Pataki Szabolcs (jelenleg a Pécsi Balett vendégtáncosa) és a horvát Irena Misirliċ, akikkel több ízben dolgozott már a múltban. A további három előadó egy nemzetközi pályázat keretében kerül kiválasztásra, akikkel a budapesti próbafolyamat során ismerkedik meg az alkotó.

Az alkotásra a művészek egy-egy saját „mítosszal” készülnek. A közép-európai mítoszok kutatása, vizsgálata és megvitatása fogja meghatározni később a darab dramaturgiáját. Mindenkinek a saját mítosza egyenrangúként épül majd be a többi Más Mítosz közé.

Időpont: 2014. május 24., 19.00

Helyszín: 1. emeleti kiállítótér

Táncosok: 
Pataki Szabolcs, Karolina Šuša (HR), Evin Hadžialjević (SLO), Katharina Illnar (A), Mikó Dávid

Koreográfus-rendező: Jonah Bokaer (USA) és a táncosok


2014. február 6., csütörtök

Mihályi Réka a stúdióban

2014.  február 5-án Mihályi Réka énekesnő volt a Kortárs Retikül vendége. Beszélgettünk a zenekarról, Group'n'Swing, a Fonogram Díjas lemezükről, a BOTRÁNY-ról, melyet dedikált is nekünk. Felcsendült a RETIKÜL dal is!




2014. január 22., szerda

Pátkai Rozina jazz énekesnő dedikál

Pátkai Rozina jazz énekesnő legújabb cd-jét dedikálja a stúdióban!




ROZINA PÁTKAI Garota de Ipanema by A.C. Jobim

2014. január 21., kedd

Magyar Kultúra Napja a rádióban!

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA a műsorban!
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát, 1989 óta minden évben ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját, ezért vendégeimmel a január 22-ei műsorban a magyar kultúráról beszélgetünk, hova tart és hogy alakul át! Vendégeim Körtvély Adrienne divattervező, aki szerint a divat a kultúra része. Pátkai Rozina Jazz énekesnő, aki egészen New Yorkig vitte már el a magyar kultúra hangját. Kakucsi Csernák Zoltán festőművész, aki újra nagy vállalkozásba fogott, ezúttal a Himnuszt festi meg egyetlen vásznon közel 60 nm-en. Csengeri Attila musical színész, aki már szinte egybefolyt a "sötétség urának alakjával" a Madách Színházban.


2013. november 14., csütörtök

Beszélgetés a nyelvtanulásról gyerekkorban

2013. november 6-ai műsorban vendégeim voltak Koós Réka színművésznő és Mészáros Szilvia a Helen Doron Hungary gyerekangol szakmai vezetője.

Téma: Mikor kezdjük el a gyermekünket angolra tanítani?


2013. október 22., kedd

Hong Kong-ban Wolf Kati szurkolt a magyar doktor vízipólósoknak!

Európa legjobbjai a doktor vízipólósok!

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Hong Kong-ban a Strand és Nemzetközi Vízilabda Tornát, ahol Magyarország a Doktorok Vízipólós csapattal képviselte magát! A csapat tagjai amatőr sportolók, de volt egy titkos favoritjuk, a ma már visszavonult 256-szoros válogatott világbajnok vízipólós Dr. Tóth Frank! A helyszínen pedig sokak kedvenc énekesnője Wolf Kati szurkolt. 

a csapat és Wolf Kati énekesnő
A csapat a hétvégén napi négy meccset vívott, és egészen a 6. helyig meneteltek, ezzel Európa legjobbjai lettek!

Telefonon utolértük Dr. Tóth Frankot, aki elmondta, hogy "Szoros meccseket vívtunk, nagy küzdelmek voltak a víz alatt és a víz felett is, engem le is fejeltek. De nem tudtak megállítani minket! Jó érzés volt, hogy találkoztunk kint élő magyarokkal és szurkoltak nekünk! És tudtuk azt is, hogy az otthoniak küldik az erőt felénk! Pár nap és otthon leszünk nagyon jó élményekkel és jövőre újra hozzuk a legjobb formánkat!"
Dr. Tóth Frank vízipólós
A magyar doktor pólósok olyan edzett elit csapatokkal mérkőztek meg, mint Hong Kong, Japán, Peking és Shanghai csapatai.

Várjuk őket haza és gratulálunk a teljesítményükhöz.


A csapat tagjai:
Dr. Muszka Sándor, Dr. Tóth Frank, Rammacher Attila, Dr. Inczeffy Zsolt, Krupé Csaba, Dr. Font Gusztáv, Székely Gábor

2013. október 13., vasárnap

HÍDSÉTA

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület célja, hogy a társadalom figyelmét az egészséges életmód, a stressz helyes kezelése és a megfelelő táplálkozás révén a mellrák betegség elkerülésére irányítsa, egyúttal tudatosítsa a szűrővizsgálatok jelentőségét. A korai felismerés fontos, hiszen az időben felismert mellrák 90%-os biztonsággal gyógyítható.

Október 13-án rendezték meg a hagyományos Hídsétát a mellrák ellenes hónap jegyében.

2013. szeptember 5., csütörtök

Happy BirthDay Freddie!

Freddie Mercury - született Farrokh Bulsara, Zanzibáron 1946. szeptember 5 -én látta meg a napvilágot!



2013. június 21., péntek

JÚNIUS 21. A zene világnapja


Ezen a napon Öröm és büszkeség a Muzsikus Rádióban! Katona Ádám kezdeményezésére a Muzsikus Rádió egy önálló Iphone alkalmazásból is hallgatható! Köszönet a program elkészítőinek!

HALLGASSÁTOK A MUZSIKUS RÁDIÓT! Most már ITUNES ALKALMAZÁSBAN is letölthető! https://itunes.apple.com/hu/app/muzsikus-radio/id660240144

Zene világnapja: 1982-ben tartották először Franciaországban. Maurice Fleuret francia zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével. Az ötlet Jack Lang, akkori francia kulturális miniszter támogatásával valósult meg.

2013. május 28., kedd

Koós Réka felejthetetlen estéje

Koós Réka színművésznő nem csinál titkot a korából a múlt héten ünnepelte 40. születésnapját! A fergeteges születésnapi estét barátai körében, zártkörű party keretében ünnepelte meg!

A művésznőt körbevették színész barátai, zenész barátai - Kentaur, Tunyogi Bernadett, Csonka András, Csengeri Attila, Csiszár Ferenc ... - így az éneklés ezen az estén sem hiányozhatott. De nemcsak itt volt alakalom az éneklésre, Rékának sűrűek voltak a napjai az elmúlt hetekben Edda premier, Macskák és Mary Poppins a Madách színházban. Ráfért a lazítás! Ezúton kívánunk neki mi is Boldog SzületésNapot! 

Koós Réka - Tunyogi Bernadett
Koós Réka - Kosaras Renáta
Koós Réka - Csonka András

2013. május 12., vasárnap

Flashmob a Kórusok éjszakáján

Szombaton volt a Kórusok Éjszakája, a Muzsikus Rádió kollégái Pick Róbert, a rádiónk vezetője és Farkas Attila, műszaki zsenink természetesen ott voltak. Akkor is amikor négy jó hangú fiatal hirtelen dalra fakadt: Szeder-Szabó Krisztina, Petruska Andris, Méhes Adrián, Hangácsi Márton. Hallgassátok és élvezzétek az előadásukat!



Felvétel és forrás: Farkas Attila