2013. január 12-én, szombaton 18 órától beszélgetés, érdekes történetek és borozás várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum Ötkarikás magyarok című, olimpiatörténeti kiállításának finisszázsán. Az est vendége Szilágyi Áron, olimpiai bajnok és aki kérdezi Deák Horváth Péter, sportriporter. A borkóstolást Nádudvari Péter és Berta Bence különleges bárzongora-duettje kíséri. Belépőjegyeket a helyszínen lehet váltani (1500 forint). A bevétel teljes összegét a Magyar Nemzeti Múzeum egy 1799-es készítésű díszszablya restaurálására fordítja, hogy az unokáink is láthassák!
A 18. századi díszfegyver Teleki Sámuel gyűjteményéből, több más
értékes műtárggyal, köztük a múzeum történeti kiállításában ma is
látható, Teleki Mihály erdélyi kancellár tulajdonából származó
dísznyereggel együtt került a Nemzeti Múzeumba. A nemesi család
évszázadok alatt összegyűjtött történelmi relikviáinak megvásárlását, és
a nemzeti fegyvergyűjteménybe való bekerülését az erre a célra
megvalósuló közadakozás tette lehetővé 1926-ban.