2012. július 16., hétfő

Navigációs szürkület, kiállítás Délceg Katalin emlékére


Július 12-én nyílt meg a Dovin Galériában Baranyai Levente, Gémes Péter, Konkoly Gyula, Nemere Réka, Ötvös Zoltán művészek közös kiállítása.


"A föld legmélyebb pontja halott. Az emberi test lebeg a sós víz felszínén.

De a halálnak is vannak élőlényei. A búvárok harmincméteres mélységben

édesvizű forrásokat találtak, a kürtők körül pedig hatalmas mikrobatelepeket.

Velük újra kezdődhet minden. A mikroorganizmusok karbonmolekulákká

szerveződnek, és néha vörös virágzást idéznek elő a tavon."

Schein Gábor: Annyi föld


A Navigációs szürkület című csoportos kiállítás a galériavezető-alapító Délceg Katalin személyére emlékezik, aki 1988-tól 2010-ben bekövetkezett haláláig irányította a Dovin szakmai tevékenységét a kortárs képzőművészeti színtéren. Sorozatban a második válogatás domináns tájképfestészeti irányultsága egyrészt a galéria által éveken keresztül vitt, nagyobb volumenű Táj nincs programra utal vissza műfaji reminiszcenciáiban, másrészt a táj mint élő szervezetként való szubjektivizációs lehetőséget használja ki.

A táj mint a gondolkodás tárgya megfeleltethető egy különös akaratnak, az emlékezésre irányuló akaratnak. Ez esetben a táj egy olyan eseményhorizont színtere, mely az életnarratíva köré építve olyan fogalom, mely alkalmas rá, hogy kifejezze az emlékezet vagy megemlékezés egyéni módusait. Az emlékezést megelőző logikai elem az elmúlás, melyet olyan negatív affektusok genealógiájában helyet kapó érzelmek jellemeznek mint a hiány, az üresség, a rezignáltság, melyek a kiállításra készült új festői reflexiókat is átesztetizálják.

Ötvös Zoltán tengerparti festményeinek imaginárius képisége - mely mégiscsak reprezentál valamiféle valóságot-, elhagy minden tudati működést zavaró mellékzöngét, és a színvariánsok pszichológiai hatóerejére összpontosít. Az élő szervezetként felfogott táj horizontális szervezőeleme a vízszint felett magasodó sziget domborzata, elmáló, lekerekített sziklafal. A kihagyásos szintaktikájú Ötvös-tájképek ellenpólusai a nagyvárosi szcenáriót szürke színárgyalatú, a totális megragadására irányuló monumentális igényű Baranyai-vásznak, melyek az utolsó utazás eseményértékével töltik fel a felületi matériát. Konkoly Gyula Monet-átíratú Giverny-képe az originalitás és a zseni mibenlétének problémáját vetíti rá a tavirózsa parafrázisra, a klasszikus festészeti hagyomány brandé minősített alkotásainak auráját megidézve. Nemere Réka Ablak-sorozatának kiválaszott képe az urbánus-természeti, konstruktív-organikus, élő-élettelen fogalmi pólusai között mozog.

Forrás: Dovin Galéria

A kiállítás bezárása 2012. szeptember 05.

Cím: Budapest, V. Galamb u. 6.