2013. június 21., péntek

ECSETTEL az Aba-Novák Galériában

Schwartz Rezső dunabogdányi képzőművész kiállításának megnyitójára invitálunk, az Aba-Novák Galéria 36. kiállítására.

Mi az, ami Leányfalut és Dunabogdányt összeköti? Kézenfekvő a válasz: a Duna! Ez a tény – különösen a szinte éppen csak elmúlt elképesztő magasságokat elérő árvízhelyzet után – erős kapocs.

Most egy dunabogdányi képzőművészt, Schwartz Rezsőt mutatja be a galéria leányfalusi közönségnek és az érdeklődőknek. Schwartz Rezső „alapjáraton” faszobrász-restaurátor. Ilyen diplomát szerzett a Képző­mű­vé­sze­ti Főiskolán, ahol 1985-ben végzett, nem kisebb mester, mint Kő Pál ta­nít­vá­nya­ként. 

Du­na­bodányban született 1954-ben, és ma is ez a falu az otthona. Szép és lélekemelő a hivatása, szobrász-restaurátorként számos műemléket mentett meg és újított föl. Ám Schwartz Rezső hivatása mellett mindig is festett és szobrokat is készített, úgy „csak” a maga örömére. Sokáig nem is szán­dé­kozott ezen alkotásaiból kiállítást rendezni, most azonban az Aba-Novák Galéria fel­ké­ré­sé­re mégis közönség elé viszi alkotásait. Nem az alkotó jókedvében, nem is ex­hi­bi­cio­niz­mus által ve­zé­rel­ve születtek ezek a munkák, egy kiérlelt és letisztult gondolati folyamat képi meg­je­le­ní­té­se­ként kerültek falemezre. Mintha versek születtek volna – képben.
Schwartz Rezső nem szereti, ha a képzőművészek szóban ma­gya­rázzák el művészi hit­vallásukat. Azt tartja: „arra valók a művek”. Elmondása szerint „a művészet művelése egy hosszú út. Baktatok rajta. Vajon elérek valahova?”
Erre a kérdésre próbálnak választ keresni 2013. június 29-én 18-kor nyíló kiállítással az Aba-Novák Galériában, amelynek meg­nyi­tó beszédet dunabogdányi Hoffmann István műgyűjtő tartja. 

„Ecsettel” című kiállítás 2013. 07. 20-ig látogatható, kedd-szombat, 14:00–18:00 között.