2012. április 23., hétfő

Könyvajánló Paulo Coelho: Mint az áradó folyó

Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Paulo Coelho, Mint az áradó folyó című könyve.

"Sosem veszítem el a reményt"  - Életünk olyan, mint egy hol lassan és méltóságteljesen hömpölygő, hol vadul áradó folyó. E kötet lapjain Paulo Coelho élete folyójának egy-egy szakaszán folytatott elmélkedéseit osztja meg olvasóival.

A gyűjtemény hosszabb s rövidebb lélegzetű írások füzére, melyek gondolkodásra késztetnek az életről, a halálról, a választás szabadságáról, az elvesztett és a megtalált szerelemről. Egyik történet humoros, a másik komoly, de mindegyik azt kutatja, milyen igazán élni. Arra biztatnak, hogy igyekezzünk álmainkat életünk valóságává tenni, s a Személyes Történetünket soha ne veszítsük szem elől.

Részlet a kötetből

Egy előadás előtt

Egy kínai írónő és én az amerikai könyvkereskedők találkozóján készültünk beszédet tartani. A nő rettentően ideges volt, és azt mondta nekem:
– Közönség előtt beszélni eleve nagyon nehéz, hát még ha idegen nyelven kell magyarázni a könyveinket!
Megkértem, hogy hagyja ezt abba, mert én is ideges leszek, hiszen az ő problémája az enyém is. Egyszer csak hátrafordult, elmosolyodott, és halkan idesúgta:
– Minden rendben lesz, ne aggódjon. Nem vagyunk egyedül. Nézze csak, mi a neve a mögöttem ülő hölgy könyvesboltjának.
A hölgy kitűzőjén ez állt: „Egyesült Angyalok Könyvesboltja”. Mindketten nagyszerű előadást tartottunk a könyvünkről, mert az angyalok megadták nekünk azt a jelet, amire vártunk.