2013. szeptember 19., csütörtök

Nyitott Műtermek Délutánja No.3 – Egy napra minden a kortárs művészekről szól!

A Nyitott Műtermek Délutánja immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2013. szeptember 22-én vasárnap, hogy egy napra újra minden a művészekről szóljon! Tavaly mi Herve Lóránth Ervin műtermébe látogattunk el. Izgalmas látogatás volt, jót beszélgettünk, boroztunk Herve remek vendéglátó volt és persze sok-sok titkot tudtunk meg a művek születéséről.


Az idén a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a rendezvény most kétszer annyi művésszel és helyszínen, illetve hosszabb nyitva tartással várja majd a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőket. Szeptember végén közel 60 neves kortárs művész, mintegy 20 helyszínen nyitja meg műtermének kapuit a látogatók előtt. Az egyes műtermekben lehetőség nyílik közvetlen beszélgetésre, kérdezésre, a művészeti alkotások eredetének felfedezésére és további meglepetéseket tartogató kiegészítő programokon való részvételre.

A Nyitott Műtermek Délutánja azzal a céllal indult útjára 2012-ben, hogy a nagyközönséget közelebb hozza a kortárs képzőművészethez. A rendezvény különleges élményt nyújt az érdeklődőknek, hiszen ők a művészt és alkotásait saját alkotó terében ismerhetik meg, mintegy a műalkotás születésének szemtanúi lehetnek. A Nyitott Műtermek Délutánja idén ősszel mind időben mind a helyszínek számában duplájára bővül: 20 helyszínen közel 60 művésszel ismerkedhetünk meg, mindezt 9 órán át. Beléphetünk többek között Bullás József műtermébe vagy a 13 képzőművésznek otthont adó Artusba, illetve az amúgy privát klubként működő Brody Studiosba is. A hagyománynak megfelelően, egyéni és kollektív műtermek egyaránt megnyitják kapuikat a látogatók előtt. A művészek saját maguk mesélnek festményeikről, szobraikról, a műalkotás folyamatáról, vagy akár inspirációjukról. Azok, akik szeretnének még többet megtapasztalni a kortárs világból és szeretnének még jobban a kulisszák mögé látni, művészettörténész által vezetett túrákon vehetnek részt. A művészet iránt érdeklődő apróságoknak is készültünk programokkal: a múzeumpedagógiai foglalkozásokkal a gyerekek és szüleik könnyedén, játékos formában kerülhetnek közelebb ehhez a színes, első látásra talán furcsa világhoz.

Nyitott Műtermek Délutánja
www.nyitottmutermek.hu
www.facebook.com/nyitottmutermek