Megjelent Spiró György Álmodtam neked című könyve a Magvető Kiadó gondozásában.
Spiró György korszakos nagyregényei és kiváló színdarabjai mellett időről-időre visszatér a – szavai szerint – legnehezebb műfajhoz, a novellához, amely „az épphogy művészete, a szinte aligé”. Spiró elbeszélései sűrű szövegek, tökéletességük tömörségükből, szerkezeti pontosságukból is fakad. Kisepikai mesterdarabok, amelyekben éppen annyi információt közöl, mint amennyit elhallgat. A lényeget formálja. Közben azonban az önéletrajzi háttér, a visszafogottsága révén hatványozottan erős személyes jelenlét, ahogyan Spiró egyszerre elbeszélője és szereplője is egy-egy történetnek, regényszerűvé is tágítja a novellák nagy műgonddal kompozícióba illesztett együttesét. Fogantatása pillanatától követhetjük nyomon hősünk életét: felfedezéseit, találkozásait, tapasztalatait, gyászait. A jó novella Spiró szerint „csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tőle. Lássam a képet – lássa tehát az író is, amikor leírja –, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül.” Látjuk a képet. Fejbe csap minket. Végzetes. Velünk marad.
Részlet a kötetből
Nyáréjszaka volt, különös nyári éj: nemrég múlt el a soros világháború, a túlélők újjáépítettek vagy bosszút álltak boldogan, a halottak közönyösen hevertek szétszórt csontjaikban, és eszükbe se jutott, hogy feltámadjanak. Ez olyan háború volt, hogy a szétbombázott városokban maradtak még épületek véletlenül; a fémtükrös petróleumlámpa mellett a vaskos, békebeli, több nemzedékre tervezett konyhaasztalon újjáépítési koncepciók hevertek és igazolóbizottsági jegyzőkönyvek, bennük az ítélet, ki volt háborús bűnös, és ki nem, ki hogyan, hány tanú által bizonyítva állt ellent, nem vett részt, rejtegetett áldozatnak kiszemelteket. Ott hevert az újra ugyanazt termelni készülő gyáraknak beszerzendő nyersanyagok listája, az anyagokhoz csalafintán, könyörögve, fenyegetőzve, feketén lehetett hozzájutni a soros béke kitörését követő hónapokban, mint minden béke kezdetén. Mi lehetett még az asztalon? Főtt tojás, legföljebb kettő, talán egy szelet kenyér, ami a napi negyven deka fejadagból estére megmaradt, melasz és só bizonyára. Talán mind a negyven deka só ott hevert az asztalon azon a különös nyáréjszakán, hónap eleje lévén; újságpapírban lehetett ott a só, mert az újságok, béke lévén, éppúgy megjelentek naponta, mint a háború alatt.
