2012. augusztus 28., kedd

Újrafestett valóság - Kiállítás

Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében


A Magyar Nemzeti Galéria és a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete egy rendhagyó kiállítást szervez a társadalmi felelősségvállalás jegyében, mely során a fogyatékossággal élő és ép kortárs képzőművészek egy helyen alkothatnak, mutathatják be műveiket.

A kiállítás megnyitójára 2012. szeptember 4.-én kerül sor, majd a kiállítás október 15-ig megtekinthető a Nemzeti Galériában, jelképes belépődíj ellenében. A kiállítás időtartama alatt tervezett programok között szerepel, hogy tárlatvezetéseket tartanak, ahol szakértők segítenek értelmezni a műalkotásokat, ezáltal is közelebb kerülnek az egyéni látásmódok a nagyközönséghez. A szervezők azt szeretnék, ha az iskolai csoportok és az érdeklődő közösségek – a tolerancia jegyében – tárlatvezetéssel egybekötött beszélgetések keretében ismernék meg a sérült emberek hétköznapjait, emberi értékeit.


A kiállítás támogatója a magyar tulajdonú Poli-Farbe, amely festékeket, eszközöket és egyéb kellékeket biztosít a kiállításhoz több millió forint értékben. Nagyvonalú támogatásuknak köszönhetően nemcsak vászonra és papírra, de farost lemezre és akár a galéria falára is tudtak alkotni a felkért művészek, újraértelmezve a magyar gyártmányú falfestékeket, színező tintákat.

A kiállítás célja, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek hűen tükrözik mind a Budapesti Mozgássérültek Egyesülete, mind a Magyar Nemzeti Galéria, valamint a támogató értékrendjét. A lehetőség, hogy tehetséges, innovatív művészekkel tudnak együttműködni és egy példaértékű kiállítás mellé állni egészen rendkívüli és meghatározó élmény a festékgyár életében. A közös alkotási folyamat alatt mindegy, hogy valaki fogyatékkal élő, vagy ép művész a közös alkotni vágyás, az önkifejezés elmossa a határokat és a valódi emberi értékek kerülnek előtérbe.
A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria immáron három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósul meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be. A jelen rendezvény lehetőséget biztosít mozgássérült, szájjal-lábbal festő képzőművészek számára, hogy egy impozáns környezetben, magyar kortárs művészekkel együtt alkothassanak, ezáltal kihangsúlyozva, hogy műveik művészi értéke egysorban említhető ép képzőművészek alkotásaival. Az alkotási folyamat júliusban vette kezdetét, az MNG falain belül, a kiállítótérben jelenleg is alkotnak a festőművészek. Több mozgássérült alkotó érkezett vidékről, akiknek hatalmas élmény, hogy a Magyar Nemzeti Galéria ilyen módon támogatja munkásságukat és minden nehézség ellenére napi szinten segítségükre van. A kiállítás Európában egyedülálló. A kezdeményezés különlegességét pedig fokozza, hogy egy olyan jelentős művészeti közintézmény, mint a Magyar Nemzeti Galéria befogadja az alkotókat és több héten keresztül elérhetővé teszi a Budavári Palotában a műveket, lehetőséget teremt arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerüljenek az alkotások.

Az eseményhez és a képviselt értékek mellé kortárs művészek is csatlakoznak, többek között Brauer Ildikó, ef Zámbó István, Fürjesi Csaba, Gyarmati Zsolt, Hámori Anett, Hervé-Lóránth Ervin. A fogyatékkal élők és a kortárs művészek mellett lehetőségük van fiatal graffitiseknek is bemutatni, hogy alapvetően utcai alkotásaik a Galéria falain is megállják helyüket, értéket képviselhetnek.