2013. augusztus 12., hétfő

Én, Te őt! - Tihanyban

Pénteken este volt a Karinthy Színház új darabjának, az Én, te, őt! című komédiájának elő bemutatója Tihanyban, a Bujtor István Szabadtéri Színpadon.


A Karinthy Színház a tavalyi, nagy sikerű Lovagias ügy című előadás után ismét egy előbemutatóval tért vissza a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadra. Ezúttal egy kortárs amerikai komédiát mutattunk be a közönségnek Én, Te őt! címmel.

A párhuzam a tavalyi bemutatóval azonban nem csak a helyszín, hiszen az előadás rendezője ezúttal is Verebes István volt, és Bajor Imre is újra az egyik főszerepben állt a közönség elé.

A szerelmi háromszög köré épülő történetben Dobó Kata és Csonka András voltak partnerei, de ugyancsak színpadra lépett Balázs Andrea és Földvári Péter is.

Az előadást, ami szeptembertől látható a Karinthy Színház Bartók Béla úti épületében, a közönség önfeledt nevetéssel és szűnni nem akaró vastapssal fogadta, ami elismerést reményeink szerint még számtalan alkalommal hallhatunk majd a "kelenföldi pampákon".

fotók: Nagy I. Dániel
forrás: Karinthy Színház