2014. január 20., hétfő

Találkozó Sam Havadtoy-vel

Sam Havadtoy, azaz Havadtői Sámuel erdélyi származású, világhírűvé lett magyar festőművész művei Budapesten már több alkalommal láthatóak voltak. Most azonban nem kiállítótermekben, hanem a Concorde Alapkezelő XXI. századi mecénásként úgy gondolta, az általa képviselt értékek legőszintébb kifejezői Havadtői műalkotásai, így új irodájuk előterét és tárgyalóit azok köré hangolták. A belsőépítészeti koncepció kidolgozásában, eredeti „mesterségéhez” visszatérve, maga Havadtői is közreműködött.  A személyesen tárlatvezetés keretében elmondta, hogy ehhez hasonló lehetőséget  utoljára John Lennontól kapott, amikor Yoko Ono számára teremtett teret.


„Munkásságának nagyszerűsége őszintén megérintett. Az ősi magyar lélekből és kultúrából mélyen merítve olyasvalamit teremtett, ami nagyon is a jelenhez tartozik” – mondta róla már több nyilatkozatában egykori élettársa, Yoko Ono. 


Alföldi Róbert rövid interjúban beszélgetett a művésszel munkájáról és jelenlegi életéről. A művész most Olaszországban él és dolgozik, de sok minden köti Magyarországhoz továbbra is.
 
Munkáiban Havadtői gyakran lepelként használja a csipkét, mintegy elfedve titkos gondolatait a szemlélő elől. Barbara Graustark, a The New York Times Pulitzer-díjas műveszeti főszerkesztője szerint munkái által szembetűnővé válik az őszinteség és csalárdság közötti hajszálvékony elválasztó vonal s mindvégig arra törekszik, hogy porrá zúzza megszokott szemléletmódunkat.

„Életemben eddig egyszer történt meg, hogy teljesen szabad kezet kaptam, 1978-ban, mikor John Lennon felkért, hogy Yoko Onónak teremtsek egy légteret”- mondta Havadtői. Most újra szabad kezet kapott az Alkotás utcai irodában. Az ott látható 16 Havadtői alkotás az eddigi életmű különböző korszakaiból ad válogatást. Nekem az egyik személyes kedvencem A Játszma című lett, mely a 2006-ban készült sorozat négy képe a legendás Bobby Fischer–Boris Spasszkij 1972-es sakk-játszma emlékét idézi, mikor a két géniusz között zajló 10 napos mérkőzés lépései egyúttal az ősi szabályok konfliktusára, illetve a velük dacoló individuum egyszeri esélyére is utalnak. 



Ezenkívül a művész gyerekkorunk figuráit is átértelmezte, Pinokkiót, aki miközben arról álmodik, hogy egy nap igazi kisfiú válik belőle, minden egyes füllentésért megnő az orra, fogadja az ügyfeleket a cégnél. Ez egy igazi arculcsapás, vagy mégsem? Hiszen a cég pénzügyi tanácsadással foglalkozik. 
 
A kacsa collage és a hét kacsa szobor arra provokálják a nézőt, hogy új szemlélettel nézzen a közhelyre, a Bika és a Medve festmények a tőzsde szimbólumai. A kacsa sorozat érdekessége, hogy azok múltja nem nyúlik túl messzire időben. Még Alföldi Róberttől kapott Havadtői egy locsoló kannát, aminek kacsa formája volt és ez került feldolgozásra.

A kortárs művészet élvonalába tartozó magyar festő, Havadtői Sámuel pályája során intellektuális, művészi és baráti kapcsolatba került többek között Andy Warhollal, Keith Haringgel, George Condóval és Donald Baechlerrel, s a mai napig szoros kapcsolatot tart a kortárs New York-i művészeti élettel. Havadtői két alkotása is elkelt a tavaly novemberben rendezett New York-i Sotheby’s kortárs művészeti árverésén. 

Természetesen a közös fotón kívül a művésszel, kértem egy aláírást is...