Megjelent Bereményi Géza: Vadnai Bébi című könyve a Magvető Kiadó gondozásában.
A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit.Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit lát meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra?
A Vadnai Bébi egyszerre történelmi regény, amely érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit és kegyetlen érdességgel mutatja, hogyan működnek az emberek háborúban; továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.
Részlet a regényből
Dobrovics végeláthatatlan esőben tartott hazafelé végeláthatatlan utcán. Akkoriban a Rózsa utcában lakott. Nem sietett, élvezte az esőt, engedte, hogy bebugyolálja. Látta, hallotta, az arcán érezte a cseppek egyformaságát, kellemes, szapora neszben gyalogolt. Sehol semmi veszély, gondolta Dobrovics, miközben mindegyik érzékszerve részese volt az esőnek. Olyan ez, mint a korszak, amiben élek. Tudnivaló, hogy majdan úgyis eláll ez az eső, pedig most végeláthatatlannak tűnik. Gyengül, erősödik, ahogyan a cseppek száma ingadozik, de szanaszét fog hullani ez az eső, nyom nélkül eltűnik a földben, még az emléke sem maradandó. És könnyű ellene védekezni, ameddig tart. Nincsen most ideje az özönvíznek, túl vagyunk azon. Ilyen volt Dobrovics. Könnyedén és szaporán általánosított abban az időben, az ezerkilencszázhetvenes évek első felében, amikor is ő huszonegynéhány esztendős vala. Ment az esőben városszerte, és alig várta, hogy hazaérkezzen a Rózsa utcába, mégsem sietett. Mondatokat, vagy inkább szófüzéreket fogalmazott magában, mert akkoriban kezdett el írni. Novellákat. Ment az esőben, magában fogalmazott: „abban az égből ráhulló sokszoros jelenségben”, és úgy érezte, hogy mint minden természeti jelenségben, az esőben is ott lappang egy jelkép. Méghozzá annak a korszaknak a jelképe, amiben ő, Dobrovics éppen akkoriban élt és hazafelé tartott. Az eső végeláthatatlan egyformaságában, aminek az összes érzékszerv a részese.. És ami igazából csak ritkán veszélyes.
